A pánikbetegség nagyon ijesztő és nehéz gyógyítani. Egy tsikeres technikát szeretnénk ismertetni a pánikrohamok és a szorongásos zavarok kezelésére. Ez pedig nem más, mint a légzéstechnika.
A pánikbetegség nagyon ijesztő, bénító állapot, amit – be kell látnunk – nehéz gyógyítani. Akár éveken keresztül is kezelhetnek eredménytelenül egy pánikbeteget a különböző egészségügyi szakemberek. A pszichiátriai gyógyszerek, a relaxációs technikák és pszichoterápiás módszerek mellé, most egy tudományos kutatások által is igazoltan sikeres technikát szeretnénk ismertetni, a pánikrohamok és a szorongásos zavarok kezelésére. Ez pedig nem más, mint a légzés.
A lassú, hasi légzés önmagában hatásosnak bizonyult a pánikroham megállításában és megelőzésében.
Ha te is megtanulod, hogyan lélegezz hasból, rekeszizomból, akkor a pánikrohamok kezelhetővé válnak.
Ha a következőket begyakorolod, akár el is hagyhatod a nyugtatódat.
Először kezd azzal, hogy a hátadon fekszel. Az egyik kezedet helyezd a mellkasodra, a másikat pedig a hasadra (a köldök és a bordák közé). Fókuszálj arra, hogy a has könnyedén emelkedhessen belégzés közben és süllyedjen kilégzés alatt. Tartsd a mellkasodat a kezeddel. A cél, hogy mindig a hasból lélegezz (rekeszizomból) és ne a mellkasból. A végső cél 6 légvétel percenként. Erőfeszítéseknek, erőlködésnek nincs helye.
Ha a has nem mozog, csak továbbra is a mellkas, akkor rakj valamilyen nehezéket a hasra – ahol előbb a kéz volt. Egy nehéz könyv megteszi. Fókuszálj arra, hogy a nehezék emelkedjen belégzésre és süllyedjen kilégzésre. De ne feledd, semmi erőlködés!
Ha még mindig nincs eredmény, akkor térdelj le négykézláb. Ebben a pozícióban a mellkas a helyén marad, miközben a rekeszizmot légzésre ösztönzi.
Ha egyszer a pánikbeteg megtanult hasból lélegezni, akkor nincs más hátra, mint a folyamatos gyakorlás! Az első héten csak napi néhány légvételt szükséges gyakorolni mialatt a hátadon fekszel. Utána folyamatosan egyre hosszabb időt lehet ezzel a gyakorlattal eltölteni egészen a napi 15 percig. Amikor ez már gond nélkül megy, akkor lehet elkezdeni ugyanezt ülés közben, majd állás, végül séta közben. Hajrá!
Miután minden pozícióban megy a hasi légzés, akkor kell gyakorolni más szituációkban, mint pl. kocsiban, étteremben, irodában stb. Fontos, hogy olyan szituációkban is gyakorolj, melyekben korábban előfordult a pánikroham.
Fontos: Ha a légzésgyakorlat alatt bármikor szédülést éreznél, akkor hagyd abba és kezd el újra pár perc múlva. A légző gyakorlatnak mindig pozitív hatást kell hoznia.
Legfontosabb tudnivalók:
• A levegőt mindig orron keresztül szívjuk be
• Próbáljuk elérni a percenként 6 be-és kilégzést erőlködés nélkül
• A légző gyakorlat után mindig jobban kell érezned magad, de semmiképpen sem rosszabbul. Ha mégis utóbbi fordulna elő, inkább fordulj szakemberhez.
• A megfelelő légzéssel csökkenthetőek a félelmek, javul a közérzet és a pániktünetek is jól kezelhetőek
• Ha nem tudsz lefeküdni, még nincs elég rutinod és valahol elkap a pánik, hosszabbítsd meg a kilégzést, de itt se erőltesd. Csak nyugodtan és kellemesen, légszomj nélkül próbáld irányítani. Így nyugtató hatást fejthetsz ki a paraszimpatikus idegrendszerre.
• Mindig húzd ki magad
• Lehetőleg szabadban gyakoroljuk be a légzéstechnikát, de ha otthon végezzük, előtte alaposan szellőztessünk ki
• Lehetőleg étkezés előtt végezzük a gyakorlatot
S.O.S légzésszabályozó gyakorlat pánikbetegnek:
1. Üljünk le kényelmes helyzetben (ha megtehetjük)
2. Koncentráljunk a jelenlegi állapotra, zárjuk ki a zavaró gondolatokat. Csukjuk be a szemünket, ha jólesik.
3. Figyeljünk a légzésre. Ne figyeljünk semmi másra, csak a célunkra, vagyis amit el szeretnénk érni: nyugodt, kellemes légzést. Lélegezzünk be lassan az orrunkon keresztül, számoljunk közben ötig.
4. Lassan engedjük ki a levegőt a szánkon át, és törekedjünk arra, hogy ez nagyjából kétszer annyi ideig tartson, mint a belégzés.
5. Ismételjük meg többször a gyakorlatot, nagyjából 3-5 percen keresztül.
Tippek:
1. Belégzéskor a hasunk emelkedjen ahelyett, hogy a vállunk tenné ezt. Ez sokkal nyugodtabb és természetesebb légzési mód, a tüdő jobban meg tud telni friss levegővel, és távozhat a „régi” levegő belőle.
2. Ezt a feszültség-levezető módszert pánikroham esetén – vagy ha érezzük, hogy a küszöbön áll – használjuk perceken keresztül, míg a légzés vissza nem áll normálisra.
3. Kilélegezhetünk úgy is, hogy közben suttogásszerű hangot adunk ki. Ilyen típusú légzést használnak jóga közben, és ez további feszültségoldáshoz vezethet.
Egy japán kísérletben a résztvevők 20 perc hasi légzés után kevesebb negatív gondolatról számoltak be. Sőt, a vizsgálatok kimutatták, hogy vérükben megnőtt a hangulat-szabályozó neurotranszmitter, a szerotonin szintje, valamint magasabb volt az oxigéndús hemoglobin szintje is az agy prefrontális kérgében. Ez az agyterület a figyelemért és a magas szintű információfeldolgozásért felelős.
Ne tétovázz, végy egy mély levegőt és kezdj el gyakorolni!
Írta és fordította: Dobrai Erzsébet
Forrás:
Jack Eason Rowe, MBA, CSME, PhD
Harry Croft, MD (Psychiatrist)
Ingyen gyógyír a szomorúság ellen – Origo
A jóga és a helyes légzés – A jógalégzés alapjai