Pánikbetegség homeopátiás kezelése

Ezt a beszélgetést azoknak szánom, akiket érdekelhet a homeopátia, mint segítség a gyógyulás felé vezető úton. Kívülállóként néha nehéz lehet megérteni, hogy hogyan is működik a hasonlót a hasonlóval gyógyítás elve. Erre szolgál az alábbi beszélgetés Dr. Gerő Mariannal, akinek több mint tizenöt éves tapasztalata van a homeopátiában. Marianne abbahagyta a hagyományos orvoslást (allopátia) és már csak homeopátiával foglalkozik. Úgy gondolja, hogy sok esetben egy jó szerrel kiváltható lenne a gyógyszer.

D.E.: Pontosan hány éve és miért hagyta abba az allopátiás orvoslást?

Marianne: Nem hagytam abba, csak abban az értelemben, hogy nem írok fel gyógyszereket a betegeknek. Megőriztem mindazt, amit az egyetemen és a későbbi években tanultam és ma is szerves része a munkámnak. Reumatológus vagyok, mindarra, amit a mozgásszervi betegségekről és betegekről tanultam, ma is szükségem van. Csak másképp használom ezt a tudást, mint anno.

D.E.: Hogyan talált rá a homeopátiára?

Marianne: Hagyományos Kínai orvoslással foglalkoztam már több, mint tíz éve, és felismertem, hogy az immunológiai megbetegedéseket nem lehet csak akupunktúrával gyógyítani, és hogy a krónikus mozgásszervi problémáknál, bár a betegek jól reagáltak az akupunktúrás kezelésre, de időről időre visszatértek a panaszaik. Abban az időben a szükséges kínai gyógyszerek még nem voltak elérhetőek, sem bevizsgáltak, sem engedélyezettek (lehet, hogy ez most is így van, nem tudom). Így találtam rá a homeopátiára – vagy talált rám a homeopátia.

D.E.: Hogyan alkalmazza a hasonlót a hasonlóval gyógyítás elvét? Mit takar ez a gyakorlatban?

Marianne: A klasszikus, Hahnemanni módon alkalmazom, vagyis keresem a beteg számára azt a gyógyszert, amely tüneteiben lefedi lehetőség szerint a beteg minden testi, lelki és érzelmi panaszát/zavarát.

D.E.: Mi az a klinikai és mi a klasszikus homeopátia? Melyiket és miért alkalmazza?

Marianne: Én klasszikus homeopátiával dolgozom, az úgynevezett klinikai homeopátiáról autentikusabb személyt kellene megkérdezni. Klasszikus homeopátia – ez azt jelenti, hogy nem csak az aktuális panaszait kérdezem ki a betegnél, hanem tulajdonképpen az összes testi és lelki problémáját igyekszem megérteni, annak minden aspektusát (modalitását). Vagyis, ha egy beteg arról panaszkodik, hogy fáj a torka nyeléskor, azt is megkérdezem, hogy csak akkor fáj, ha üresen nyel, vagy akkor is, ha szilárd ételt fogyaszt, vagy folyadékot iszik. Javul-e a torokfájása, ha meleget fogyaszt, ha jéghideget iszik, ha sállal körbetekeri a nyakát stb. Ezen túlmenően meg kell értenem azt is, hogy a betegség hogyan érinti lelkileg és érzelmileg. De a szer kiválasztásakor az összes többi, látszólag és aktuálisan oda nem tartozó tünetét is figyelembe veszem.

D.E.: Miben különbözik a homeopátiás terápia a pszichoterápiától?

Marianne: Abban különbözik, hogy a beteg szert is kap. A homeopátiás szer egyfajta információ-hordozóként tükrözi pont azt a probléma kört, amelytől a beteg szenved. Így a beteg kikérdezésénél, megértésénél valószínűleg sok olyan módszert alkalmazok, amiket a pszichoterápia is, de a végén ott a feladat, hogy ehhez a kikérdezéshez egy megfelelő szert is társítsak, amely segít a betegnek. Sokszor egyébként maga a kikérdezés is sokat segít, hiszen a beteg megfogalmazza, a mélyből a felszínre hozza azt a problémát, ami megbetegítette.

D.E.: Ön szerint gyógyítható-e a pánikbetegség homeopátiás szerrel?

Marianne: Feltétlenül és meggyőződésem szerint nagyon is jó eredménnyel. Pont azért, mert a pánikbetegség egy reakciós mód, a mélyén ott van egy érzet, ami ezt a pánikot kiváltja. Ha ezt az érzetet sikerül megérteni, és homeopátiás gyógyszerrel lefedni (kioltani), a pánik eltűnik.

D.E.: Ha igen, mik a szükséges feltételek, hogy az orvos és a paciens eljusson a megfelelő szerhez?

Marianne: Az orvos részéről türelem, idő és az, hogy teret adjon a betegének. És persze, nem utolsósorban, hogy tudja azonosítani a betegség képét egy megfelelő homeopátiás gyógyszer gyógyszerképével. A beteg részéről valójában ugyanez. Meg kell engednie önmagának, hogy végigmenjen egy belső utazáson, amelyben meg tud jelenni az érzet, ami a pánikot kiváltja valójában.

D.E.: Ön szerint miért van az, hogy van, akinél átmenetileg rosszabbodás tapasztalható egy szer bevétele után?

Marianne: Én ezt ritkán tapasztalom. Vannak érzékenyebb betegek, ez tény. De ezt az ember a potenciaválasztásnál figyelembe veszi. Vagyis egy érzékenyebb betegnek óvatosabban adja a szert, mint gyakoriságában, mind erősségében. Ez is egy nagy lehetőség a homeopátiában, hogy egy jól választott szert különböző erősségben lehet javasolni a betegnek.

D.E.: Ha jó a szerválasztás, mennyi idő múlva érezheti a beteg a javulást?

Marianne: Ez is egyéni. Előfordulhat, hogy nagyon rövid időn belül. Mondjuk egy tüszősmandula gyulladásnál huszonnégy óra alatt már kell látni, hogy jó volt a szerválasztás, és a betegnek javul az általános közérzete. Egy pánikbetegségnél, ami mögött egy súlyosabb élethelyzet áll, biztos nem látunk átütő változást huszonnégy óra alatt.

D.E.: A gyógyszerszedők esetében mindig fontos kérdés, hogy mikor érdemes elhagyni az antidepresszánst, nyugtatót, szorongásoldókat. Érdemes-e akkor elhagyni a gyógyszert, amikor a homeopatával elkezdik a terápiát vagy akkor, ha már valaki javulást tapasztal?

Marianne: Biztos, hogy nem szabad a gyógyszert azonnal elhagyni. Ebben nagyon óvatos, konzervatív álláspontot kell képviselni, és csak nagyon szoros megfigyelés mentén, nagyon lassan és óvatosan szabad csak az allopátiás orvosságokat elhagyni – ha egy mód van rá, a beteg eredeti kezelőorvosával egyeztetve és egyetértve.

D.E.: Általában hány beszélgetés szükséges ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő szert?

Marianne: Nincs válasz erre. Ez egy önismereti út is egyben. Azt szoktam mondani a betegeknek, hogy az indiai kollegák sokszor húsz évig is kezelik a betegeiket, mire egy valódi „Simillimumot” találnak. Ez egy olyan üzenet, amitől az európai emberek biztos, hogy hanyatt homlok elmenekülnek a homeopátiától. Mégis, azt kell mondanom, hogy erre nincs szabály. Attól függ, hogy milyen mélységben és mennyi idő alatt sikerül egy beteget megérteni, és a tények szintjéről elmozdulni a valódi érzet szintjéig. Van rá példa, hogy ez csak egy pár vizit. Mindenesetre van olyan kb. hatvan éves betegem, aki mondjuk tizenöt éve jár hozzám. Amikor összehasonlítja magát a saját korosztályával, akkor azt tudja mondani, hogy ő nem szed semmiféle gyógyszert. Aktív, jó minőségben éli az életét. Ha beteg, a betegségekből a célzott kezelés segítségével viszonylag könnyen kijön. Úgy gondolja, hogy fiatalosabban és egészségesebben tudja élni az életét, mint a vele egyidősek, jobb az életminősége. Nem mellékesen, ha visszatekint erre a tizenöt évre, összességében neki sokkal kevesebbe került ez az időszak, mint azoknak, akik minden hónapban a gyógyszereikre költik a jövedelmük egy jelentős hányadát.

D.E.: Mi tegyen az, aki tejcukor érzékeny? Hogyan szedje be a homeopátiás „bogyókat”?

Marianne: Ez jó kérdés. Szerintem az ilyen betegnek valószínűleg csak magas potenciát szabad adni, amiben a tejcukor mennyisége elenyésző. Miután a magas potencia ritmusa maximum havi egy globulus, vagy még ritkább, ennyi tejcukortól nem hiszem, hogy panaszai lennének valakinek, még akkor sem, ha érzékeny rá.

D.E.: A homeopátia egy nagyon egyénre szabott kezelés. Ön egyetért-e azzal, hogy szinte minden pánikbeteg máshogy éli meg betegségét és ez által, szinte mindenkinek más szerre van szüksége?

Marianne: Abszolút. Ez a homeopátia lényege. A kezelés mindig teljesen egyénre szabott, a felszíni jelenség (a pánik) lehet egyforma, de az, ami a mögöttes lelki folyamat, élettörténet, élethelyzet, stb. az biztosan minden betegnél merőben különböző.

D.E.: Azzal egyetért, hogy mindenki máshogy áll a betegségéhez? Tehát van, aki kétségbeesik, van, aki küzd és nem adja fel, kutatja a megoldásokat és van, aki beletörődik? Ez miért lehet?

Marianne: Ezzel is teljesen egyetértek. Amiért a homeopátia valóban egy mélyre ható terápiás lehetőség, hogy a szerválasztásnál még ezt is figyelembe lehet és kell is venni. Sőt, jó szer esetén ez az attitűd is változik, a betegeknél észre lehet venni, hogy olyan dolgokat változtatnak meg az életükben, amiről az első viziten esetleg azt mondták, hogy nekik az úgy jó, nem kell rajta változtatni. Én sokszor ahhoz hasonlítom, mint amikor valaki néz egy olyan képet, amit rossz szögből vettek fel, egyes területei a képnek elmosódtak, más területei nem kaptak elég hangsúlyt, vagy túl nagy hangsúlyt kaptak és ettől az egész kép diszharmonikussá vált. Egy jól választott homeopátiás szer segít a betegnek abban, hogy azt a képet, amit néz (a külvilágot), másként lássa – mégpedig azért, mert más optikán keresztül lesz képes figyelni az eseményeket. A belső optikája megváltozik.

D.E.: A sokak által elérhető és népszerű szerek, mint a Sedatif Pc vagy az Ignatia mekkora sikerrel kecsegtetnek a gyógyulás szempontjából egy szorongásos állapot vagy pánikbeteg esetén?

Marianne: Szerintem ezek tüneti szerek. Lehetséges, hogy egyeseknek átmenetileg segítenek, másoknak viszont biztos nem. Én senkit nem beszélnék le a kipróbálásáról, inkább azt gondolom, hogy amikor ezek a szerek nem segítenek, az azért van, mert nem érintik meg annak a betegnek a belső lényegét.

D.E.: Mit tud mondani azoknak, akik kétkednek a homeopátiában a szerek alacsony hatóanyagtartalma miatt?

Marianne: Két lehetőség van. Az egyik, hogy valaki mélyrehatóan tanulmányozza magát a homeopátiát, és megérti, hogy a szer maga egy dinamikát képvisel, mind előállításában, mind hatásában és ez a dinamika nem függ a mennyiségtől, sőt, azzal fordítva arányos.

A másik, hogy ha van egy influenzás megbetegedése, arra egy célzott, jól kiválasztott szert vesz be, és megéli, hogy milyen hihetetlen különbség van a között, ahogy abból a szer szedésével sikerül meggyógyulni, vagy az addigi szokásos, bevált módon.

Vagyis két út van: az egyik a tanulás, a másik a személyes megtapasztalás. (persze ehhez jól választott szer kell az adott problémára) Miután ez orvostudomány és nem hittudomány, nem hinni kell abban, hogy a homeopátia működik. További lehetőség persze az is, hogy nem hiszek benne, tehát elutasítom. De attól, hogy elutasítom, még szerte a világban számos példa van arra, hogy a homeopátia működik, gyógyítani lehet vele, méghozzá magas színvonalon, tartósan, hosszú távon.

D.E.: Mondjon néhány olyan betegséget, melyet sikeresen meg tudott gyógyítani!

Marianne: Nem érdemes ilyen felsorolást tenni. Egy beteg meggyógyul, mindegy, hogy milyen diagnózissal jön, ha sikerül a megfelelő szert megtalálni. A homeopátia ugyanis nem a diagnózist, hanem a beteget kezeli. Nem az a fajta protokoll működik, mint az allopátiás orvoslásnál, hogyha valakinek magas a vérnyomása, akkor ilyen meg ilyen hatásmechanizmusú gyógyszereket kell felírni. Az a protokoll, hogy ha bejön tíz magas vérnyomásos beteg, annak valószínűleg tíz teljesen különböző szerre van szüksége, az előzőekben már felsorolt okok miatt. Ehhez pedig a klinikai tünetek összessége és a beteg teljes mentális, emocionális képe kell.

D.E.: Volt már pánikbeteg, depressziós esetleg egyéb mentális zavarral küszködő ember, aki meggyógyult?

Marianne: Igen, határozottan igen.

D.E.: Mit javasol azoknak a fiatal nőknek, akik gyereket szeretnének vállalni, de a gyógyszert nem tudják elhagyni?

Marianne: Nincs javaslatom. Ehhez az allopátiás orvosához kell fordulni, aki biztosan meg tudja mondani, hogy milyen gyógyszerek mellett nem javasolják a teherbeesést és melyek azok a gyógyszerek, amelyekkel nincsenek rossz tapasztalatok.

D.E.: Amikor bemegy Önhöz egy beteg és elmondja a panaszait, mi az, amit keres nála, egyszóval mely információk vezetnek a megfelelő szer megtalálásához?

Marianne: Nos, ez egy kicsit hosszabb választ igényel. Egyrészt minden egyes testi panaszának minden jellemzőjét ki kell kérdezni, meg kell érteni, beleértve azt is, hogy milyen ételeket szeret, és milyeneket utasít el, milyen testhelyzetben szeret aludni, és milyen a hő háztartása – és ez a könnyebbik része. Bár ez is nagyon időigényes. A nehezebb része az, hogy a legfontosabb panasza mentén megértsük nem csak azt, hogy a problémát hogyan nevesítettük, milyen tünetei vannak, milyen érzelem és milyen téveszme kapcsolódik hozzá, hanem el kell tudni jutni egy olyan szintig, ami az érzet szintje. Vagyis egy olyan szintig, amely közös lehet egy emberben és a minket körülvevő növény, állat vagy ásványvilág valamelyikében. Ez a szint már nincs a tudatos szinten (vagy csak ritkán), ez olyasmi, amit nem keresünk minden nap, mert nem úgy vagyunk szocializálva, hogy a problémáinkat ezen a szinten is megfogalmazzuk.

D.E.: Ön szerint igaz-e, hogy nem minden homeopata dolgozik egyforma módszerrel, és ha igen, annak mi az oka és van-e bármiféle következménye?

Marianne: Azt gondolom, hogy ez természetesen igaz. Ebben nincs semmi probléma, sokfajta módon lehet egy jó szerválasztáshoz jutni. Vannak különböző módszerek, az egyik homeopatának az egyik módszer a kézenfekvőbb, könnyebben használható, a másiknak egy másik. Nem vagyunk egyformák, ahogy a betegek sem azok.

D.E.: Milyen homeopatához érdemes fordulni?

Marianne: Én letettem a voksot a klasszikus homeopátia mellett, miközben egy speciális módszerrel dolgozom ezen belül, de ez nem jelenti azt, hogy kizárom mások módszereit. Senki sem gyógyít meg mindenkit, ez egyértelmű. Olyan homeopatához érdemes szerintem fordulni, akivel egy beteg jól megtalálja a hangot.

D.E.: Az Alumina egy olyan szer, melynek jellegzetessége között az alábbi dolgokat találjuk:

· zavarodottság, mintha nem lenne saját identitása

· öngyilkossági hajlam, amikor vért vagy kést lát, borzalmas gondolatai támadnak pl. hogy megöli magát, bár iszonyodik még a gondolatától is

· kétségbeesés, nem bízik a gyógyulásban, de az is jellemzője lehet, hogy olyan érzése van, mintha a tudata a testén kívül helyezkedne el.

Tegyük fel, hogy egy beteg a fenti dolgokat meséli el magáról a rendelőben. Mi történik azután?

Marianne: Természetesen, ha ezeket a tüneteket találjuk, és minden kétséget kizáróan a beteg egyéb tünetei is az Aluminára utalnak, akkor azt javasoljuk a betegnek, hogy ezt a szert szedje – a körülményeket mérlegelve meghatározott potenciában és ritmusban.

D.E.: Mi az oka annak, hogy a homeopátiás szerekkel nem lehet klinikai kísérleteket lefolytatni arra irányulóan, hogy egy-egy szer esetén többről van-e szó, mint placebo hatásról? Tehát hogy valóban gyógyító hatással rendelkeznek-e?

Marianne: Nem pontosan ez a helyzet. A homeopátiában is végeznek kísérleteket egy gyógyszerrel, ezt hívják provingnak. Ilyenkor egészséges emberek veszik be a szert, szigorúan önkéntes alapon, rendszerint gyakorlott homeopaták felügyelete alatt. Sőt, még ezeknek a homeopatáknak is koordinálja munkáját egy supervizor, vagyis egy olyan homeopata, aki jól ismeri azokat a szabályokat, ahogy egy ilyen kísérletet vezetni kell. Csak az allopátiás orvoslás ezt nem tekinti tudományos vizsgálatnak, mert nem a kettős vak módszer szerinti eljárás. A proving, vagyis a gyógyszerkipróbálás olyannyira fontos része a homeopátiának, hogy ma komoly vita van azon, hogy egyáltalán szabad-e olyan homeopátiás szert használni, amelynek nem volt klasszikus gyógyszerkipróbálása. Ez nagyon is fontos kérdés azért, mert az elmúlt évtizedben a homeopátia ugrásszerű fejlődésen ment át, megjelent a csoportanalízis a munkában és sok olyan gyógyszert ismerünk és használunk jelenleg, amely ezen a klasszikus gyógyszer kipróbáláson még nem ment keresztül, hanem elméleti megfontolások alapján jutottunk el a gyógyszerképhez. Ilyenkor a klinikum a visszaigazolás, miközben erőteljes igyekezet van arra, hogy ezeknek a gyógyszereknek is elkészüljön a klasszikus provingja.

D.E.: Meséljen egy keveset arról, hogy Indiában milyen tekintélynek örvend a homeopátia? Náluk miben más egy rendelés és mennyire terjedt el ez a gyógymód? Miért vesznek videóra néhány esetet?

Marianne: Nos, hogy mennyire elterjedt, arra nekem nincs konkrét számadatom. Azt is gondolhatnám, hogy nagyon elterjedt, de lehet, hogy az ottani népességhez képest ez mégsem így van. Én rendszeresen járok az indiai mesterek által tartott továbbképzésekre, ahol fantasztikus eredményekről számolnak be. Indiában léteznek homeopátiás kórházak, egy-egy rendelésen az itteni beteganyag sokszorosa fordul meg (akár 50-150 beteg is egy nap) és olyan betegségeket is gyógyítanak homeopátiával, ami Magyarországon elképzelhetetlen. (akár tbc-t is például). Rendkívül jól képzettek, sokszor két-három-négy tünet alapján biztosan meg tudják mondani, milyen szerre van szüksége a betegnek. De ez nem mutatja meg a valódi elterjedtségét. Egy biztos, miután ez egy „olcsó” terápia, legalábbis az allopátiás orvosláshoz képest, és ott nagyon nagy populáció számára az egyetlen megfizethető terápia, valószínűleg elég nagy tere van.

Holland kolléga előadását halottam nemrég. Hollandiából például minden évben megy egy homeopata orvos csoport egy hónapra Nepálba, ahol egyrészt tanítják az ottaniakat magára a homeopátiára, másrészt a környező falvak betegeit gyógyítják nagyon szép eredménnyel. Ez egy karitatív tevékenyég, úgy tudom, ilyen szerveződés Angliából is van, miközben a világ leghíresebb homeopatái között sok indiai is jelen van, és ők is nagyon nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy oktassanak, és gyógyítsanak a saját országukban ingyen is. Például minden évben Goán van egy tíz napos-két hetes kurzus, amelyre a világ minden tájáról szoktak menni kollégák, és amelynek a teljes bevételét arra fordítják, hogy létrehozzanak egy nagy léptékű homeopátiás kórházat és oktatóközpontot.

Az eseteket kifejezetten azért veszik videóra, hogy az oktatásban felhasználják.

D.E.: Mely betegségek gyógyíthatóak homeopátiával és melyek nem?

Marianne: Erre a kérdésre már válaszoltam. Természetesen nem mondható az, hogy minden beteget és betegséget meg lehet gyógyítani. A homeopátia alkalmas palliációra is, sok betegnek lehetne enyhíteni a szenvedését például végstádiumú ráknál, vagy segíteni a gyógyulását, amikor daganatos betegsége van, azzal, hogy a kemoterápia vagy a röntgenterápia mellékhatásait csökkentsük.

D.E.: A Bach-virág terápia illetve az energia cseppes gyógyítás mennyiben hasonlít a homeopátiához?

Marianne: Valószínűleg sokban hasonlít, hiszen Bach maga is egy homeopata volt – talán egy kicsit szűkebb a keresztmetszete a lehetőségeknek, de ez sem biztos. Én nem ismerem kellő mélységében a Bach virágterápiát.

D.E.: Mit gondol, ha valaki homeopátiás szert vagy szereket szed és nem javul, esetleg felerősödnek a tünetei, akkor pusztán arról van szó, hogy nem a megfelelő szert szedi?

Marianne: Nagy valószínűséggel igen. Illetve, ha felerősödtek a tünetei, az lehet homeopátiás rosszabbodás is, tehát ott nem arról lehet szó, hogy nem megfelelő a szer, hanem talán arról, hogy óvatosabban kell adagolni.

D.E.: Térjünk ki egy kérdés erejéig a szociális fóbiára is. A szociális fóbiában szenvedő beteg szorong mások társaságában, retteg mindenféle nyilvános szerepléstől és elkerüli a számára félelmet jelentő helyzeteket. Van, aki remeteként éli életét. Mit gondol, náluk is elérhető a homeopátiás kezeléssel olyan mértékű javulás, hogy ez a bennük rejtőző örök szorongás megszűnjön, kinyíljanak a világ felé, levetkőzzék félelmeiket és úgy éljék életüket, mint egy egészséges ember?

Marianne: Miután ez a \”szociális szorongás\” csak a felszín, vagy ha úgy tetszik egy reakció valamire, ami alatta/mögötte van, ugyanúgy, mint minden más betegségnél, ha sikerül megérteni ezt a mögöttes érzést, akkor lehet rá jó szert találni, és akkor ezzel meg van a megoldás is, a szociális fóbia oldódni fog. Más kérdés, hogy ez a mögöttes érzet természetesen betegenként más és más lehet. Mondok rá példát: Valaki azért nem megy le a metróba, mert úgy érzi, hogy ott összenyomják az emberek. Itt az érzés az, hogy összenyomják. Igen ám, de ha megnézünk egy vadon élő növényevő állatot, azt látjuk, hogy az állat csordában él azért, mert ez kell a túléléshez. Ha nem tart szorosan össze a csorda, akkor valamelyik nagyragadozó kiragadhatja, levadászhatja. Más kérdés, hogy miközben ez a csordában levés a túlélésről szól, mégis beszorítottnak érezheti magát, úgy érezheti, hogy nincs elég tere, a többiek összenyomják. Érezheti ezt egy növény is, ha túl sok hasonló növény él körülötte? Persze, hogy érezheti. És egy ásvány? Az is. Képzeljük el az aranyat a föld mélyében és a tetején sok-sok réteg egyéb ásványt, magát a földet, a földben növényeket stb. Lehet az aranynak egy összenyomottság érzése ahhoz képest, mintha esetleg egy patakból kéne kimosni ugyanazt az aranyat. Tehát egy homeopátiás kikérdezés során el kell jutni abba a mélységbe, amely az érzetről szól, vagyis arról, hogy milyen érzés az, amely megakadályozza a beteget abban, hogy a társadalomban éljen és aztán meg kell érteni azt is, hogy ez az érzés a körülöttünk lévő növény, állat vagy ásványvilágban mihez hasonlít a legjobban. Az, amihez a legjobban hasonlít, az lesz az a homeopátiás szer, ami meg is gyógyítja. Hiszen gyönyörű szép az, ha valaki olyan értékesnek érzi magát, mintha arany lenne, olyan csillogónak és így tovább, de ha ez az érzés felülírja minden más humán érzetét, akkor ez már egy súlyos betegség képe, és ennek az érzetnek a csökkentése, visszaterelés valamilyen limit közé megengedi annak az embernek, hogy ismét egészségesen, teljes emberként élje az életét. És ami furcsa, hogy az emberek nagy többsége odáig eljut, hogy szorong mondjuk mások társaságában, de sosem próbálja/próbálta leelemezni önmagában, hogy e mögött milyen tovább érzetek vannak. Csak a saját reakciós módját ismeri, de hogy mire is reagál ilyen módon, azt nem képes felismerni önmagában. (egyébként ez az a nagyon nehéz belső utazás, aminek során az ember megpróbálja ezt felismerni és felismertetni a betegével)

D.E.: Végül, de nem utolsó sorban van-e megoldás az örök kétkedők számára? Mit javasol azoknak, akik mindenben szkeptikusok és minden alternatívát, mint homeopátia, Bach-virágok, gyógynövények, vitaminok elvetik és legfőképpen csak a gyógyszerekben hisznek?

Marianne: Azt gondolom, hogy előbb utóbb az emberek fognak változtatni ezen az álláspontjukon azért, mert sajnos az élet rá fogja őket kényszeríteni, hogy ne csak külső segítséget keressenek, hanem legyen egy belső aktivitás is a gyógyuláshoz. Másrészt sok jól képzett gyógyító kell, mert ami meg tudja győzni az embereket, az az eredményes gyógyulás. Ezért én a magas színvonalú képzésben hiszek elsősorban, és azt gondolom, hogy az eredmények azok, amelyek magukért beszélnek.

Készítette: Dobrai Erzsébet